Stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősítették a Bognár-Vin Borászati és Kereskedelmi Kft. és a Miracle Next Kft. felszámolását: a Magyar Közlönyben megjelent és azóta hatályba is lépett rendelet szerint egységesített eljárásrend szerinti megszüntetéséhez szükséges.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett jogszabály az akasztói székhelyű cégekről megállapította, hogy – miután stratégiailag kiemelt jelentőségű felszámolási és csődeljárásban adósként érintett gazdálkodó szervezetekké minősítette – mindkét cégnél alkalmazni kell a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény 65–67. §-át.
Ez alapján a két cégre mostantól eltérő rendelkezések vonatkoznak, mert a kormány úgy ítélte meg, hogy adósságaik rendezéséhez, a hitelezőikkel való megegyezéséhez nemzetgazdasági érdek vagy kiemelt közérdek fűződik.
A Bognár-Vin Kft. (illetve az Ital Magyarország Kft.) ügyei már többször megfordultak a médiában is: májusban arról számoltunk be, hogy nyilvános árveréseken adják el a felszámolók az egyik legnagyobb hazai italforgalmazó, az Ital Magyarország Kft., illetve a Bognár-Vin Kft. ingóságait, vagyontárgyait.
Azzal gyanúsítják őket, hogy az elmúlt években az ügyvezetésük alatt álló két, különböző kft. több gazdasági társaságtól, illetve magánszemélyektől is italokat – elsősorban borokat – rendelt úgy, hogy a cégük fizetésképtelen volt. A két férfi tisztában volt azzal, hogy vállalkozásuk anyagi helyzete nem teszi lehetővé a számlák kiegyenlítését, és azokat később sem tudják kifizetni, ám erről nem tájékoztatták beszállítóikat a szerződés megkötésekor. A megrendelt termékeket átvették, a számlákat befogadták, az árut pedig továbbértékesítették. Az italok árát csak kis részben fizették ki, majd üzleti partnereiket azzal hitegették, hogy a későbbiekben kiegyenlítik a számlákat, ám a fennmaradó tartozásokat a mai napig sem rendezték – emlékeztetett a 24.hu.
MTI Nyitókép: index.hu